Életem egyik legjobban várt koncertje volt az Arch Enemy és a Behemoth közös turnéja. A COVID-19 miatt többször halasztásra került, így szinte el se hittem, hogy végre eljött a nagy nap. Izgatottan vártam – nem csak azért, mert két nagy kedvencemről van szó, hanem azért is, mert a buli az új Barba Negra Red Stage-ben került megrendezésre, ahol addig csak egy koncert volt, de a kommentek kollektív elégedetlenségről tettek tanúbizonyságot, így kicsit aggódva vágtam neki az estének.
Szerintem ezúttal érdemes magáról a helyszínről írni először, úgyis a legtöbben (valószínűleg) arra kíváncsiak. Miközben úton voltunk a taxisunk úgy fogalmazott, hogy „a semmi közepén van egy bazinagy sátor”. Röviden és tömören tényleg így lehetne összefoglalni, hozzáteszem, tényleg elég impresszív a mérete. Mivel a kommentekből indulás előtt tájékozódtunk, tudtuk, hogy kevés a parkolóhely, ezért inkább kényelmesen vitettük a püspökfalatunkat. Nem tudom, hogy érkezésünkkor (körülbelül az első előzenekarra futottunk be) pontosan mennyi parkolóhely maradt, de nekem ránézésre úgy tűnt, hogy a kora esti időpont ellenére eléggé tele van.
A bejutás problémamentes volt, a jegyellenőrzés gyorsan haladt. A sátorba belépve megcsapott a meleg – igaz, ekkor még egész elviselhető volt. Mivel a szóbeszédekből úgy informálódtam, hogy ruhatár egyelőre nincs, így én direkt egy olyan kabáttal készültem az estére, amit a derekamra tudtam kötni. Hasznosnak bizonyult, ugyanis a pletyka validitást nyert. Viszont egyből sorba álltam vízért, ami az este folyamán jó szolgálatot tett. Érdemes már az este elején beruházni a szükséges mennyiségű nedűre, ugyanis a söntés előtti sor egyenes arányban növekedett az este előrehaladtával. Az Unto Others és a Carcass a színpadhoz közel, oldalról élveztük. A színpad mérete tényleg elég nagy, a hangzás (ott, ahol álltunk) teljesen jó volt. Tényleg egy olyan hely, ami méltó az olyan együttesek fogadására, mint az Arch Enemy vagy a Behemoth. Idővel jó szolgálatot tehet majd 1-1 kivetítő, mert valóban elég nagy a hely, ráadásul a keverőpult középre, a két VIP részleg pedig oldalra került, a teltházas buliknál pedig óhatatlanul lesznek olyanok, akik ezek mögé szorulnak.
Azonban hiába sikerült egy elég jó helyet kifogni a színpad előtt, de viszonylag elég korán beszorult oda a levegő és nagyon meleg lett. A Carcass vége előtt ki is mentem levegőzni, mert számomra (pánikbetegként) fullasztó volt ott. Később láttam, hogy megnyitották azért a két ajtót oldalt is, így a szünetekben onnan áramlott be a friss levegő. Az este vége azonban így is nagyon füllesztő lett, én olyan 30 fokot saccoltam, vártam is egy kicsit az indulás előtt, mert a pára miatt nedves lett a hajam és a ruhám, így hagytam egy kis időt a száradásra.
A mosdóra kommentekben sokan panaszkodtak, de szerintem teljesen rendben volt, a sor is gyorsan haladt, mivel koedukált. Jelenleg többen elégedetlenkednek az új hely miatt, érezhető, hogy sietve nyitottak meg és nem volt idő mindent kivitelezni, de szerintem a lehetőségekhez képest a helyszín és a szervezők elég jól megoldották a felmerülő kihívásokat. Csaknem két évet töltöttünk teljes koncertmegvonásban, így érthető, hogy senki nem akarta tovább tologatni a nagyobb bulikat, így inkább vállalták a gyors megnyitással járó kockázatot.
És akkor most jöjjenek a hőn áhított koncertek! Ez volt a harmadik alkalom, amikor a Behemothot láttam. Az első alkalommal egészen Helsinkiig utaztunk, utána pedig a Slipknot előzenekaraként csodálhattam meg őket. Arra a koncertre egyébként kifejezetten a Behemoth miatt mentem – ezen ott, a helyszínen először sokan megdöbbentek, azonban a koncert után annál többen értettek meg. Annak ellenére, hogy akkor kicsit „elvesztek” azon a hatalmas színpadon, tökéletesen szóltak. A Slipknot hangzásban meg se közelítette őket, és úgy tűnik, hogy a Behemoth ebben továbbra is viszi a prímet. Az este folyamán ők szóltak a legjobban, tökéletes show volt, a közönség is megőrült. A pirotechnika, a fénytechnika…egyszerűen a helyén volt, minden egy tökéletesen megírt forgatókönyv szerint haladt – ez viszont egyáltalán nem adott a bulinak egy erőltetett menetet, minden a lehető legtermészetesebbnek tűnt. Én személy szerint imádom, ahogy Nergal és Orion kommunikál a közönséggel – hiába adják a rendíthetetlen félistent, azért látszott rajtuk, hogy tetszett nekik az, hogy az emberek megőrültek értük. Külön kiemelném az intrót is, amikor Nergal arcát vetítették ki a színpadot elrejtő függönyre. A Behemoth-buliknak egyetlen hátrányuk van: mivel egy tökéletes színházi előadásról van szó, amiben minden előre meg van írva, így nem szokott lenni ráadás, bármennyire is sikongat az ember (ha esetleg valaki meg tud ebben cáfolni, annak én örülnék a legjobban!).
Setlist:
- Post‐God Nirvana
- Ora Pro Nobis Lucifer
- The Deathless Sun
- Ov Fire and the Void
- Thy Becoming Eternal
- Conquer All
- Daimonos
- Bartzabel
- Off to War!
- No Sympathy for Fools
- Blow Your Trumpets Gabriel
- Versvs Christvs
- Chant for Eschaton 2000
Az este co-headlinere a death metal állócsillaga, az Arch Enemy volt. Érdekesség, hogy mind a Behemoth, mind a svéd banda 70-70 percet játszottak – mondhatni testvériesen felosztották a kapott időkeretet.
Szeretném leszögezni, hogy az Arch Enemyről a lehető legnagyobb tisztelettel tudok csak beszélni (ezt fontos leszögeznem a későbbi soraim miatt). 2015-ben láttam őket először, akkor a Nightwish előzenekaraként léptek fel Budapesten. A párom, Peti (aki egyébként ezen blog fotósa is egyben) kapott ajándékba az akkori munkahelyétől két jegyet a VIP páholyba. Tudta, hogy tinédzserként nagy rajongójuk voltam, így nem is volt kérdés, hogy elmegyünk. Igazából ekkor változott meg bennem sok minden, a koncert után hónapokig szinte csak Arch Enemyt hallgattam és az ő zenéjük indított el a változás felé vezető úton, lényegében miattuk (is) alakult meg ez a blog. Azonban azt kell írnom, hogyha az ember egy Arch Enemy koncertet látott, akkor kvázi az összeset látta. Nagyjából ugyanazt a show-t kaptam, mint 2018-ban Göteborgban, persze voltak új elemek. Azonban a kiszámíthatóságot nem feltétlenül érzem problémának az ő esetükben: az ember tudja, hogy mire számíthat, az együttes pedig sosem okoz csalódást, magabiztosan hozzák mindig ugyanazt a magas színvonalat.
Egy valamit viszont észrevettem: Alissa White-Gluz szerintem sokkal magabiztosabban és felszabadultabban mozgott, mint egy pár évvel ezelőtt. Véleményem szerint az első pár évben hatalmas nyomás nehezedett rá, hiszen egy olyan űrt kellett betöltenie, amit Angela Gossow hagyott maga után (hiába maradt az együttes menedzsere, de na). Angela minden tekintetben úttörő volt, éppen ezért érthető, hogy az ősrajongók sokáig siratták. Ennek ellenére Alissa az első perctől kezdve tökéletesen helyt állt, azonban az igazságtalan támadások egy időben rányomták a bélyeget a mentális egészségére. Ennek azonban most már nyoma sincs. Egy magabiztos, érett frontembert láttam a színpadon, aki a koncert minden egyes percét élvezte. A közönség pedig imádta. Voltak technikai problémák (itt a hangosításra gondolok), de ez nem sokakat érdekelt. Az Arch Enemy életérzést ad, feltölti az embert energiával és egy pár óráig legyőzhetetlennek érzi magát (ez tény, nekünk például nem sikerült taxit fognunk a buli után, és fájó lábbal is kacagva tettem meg az 50 perces hazavezető utat). Alissa jelenléte hatással van az együttesre, és ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy olykor-olykor előfordul tiszta ének is a dalaikban. Én imádtam amúgy a pirotechnikával összehangolt aerobic-mozdulatokat, e köré legalább akkora bizniszt lehetne építeni, mint Cindy Crawford tornavideóira.
Úgy gondolom, hogy az együttes életében nem feltétlenül a 2014-es „War Eternal” lemez (amin Alissa debütált az Arch Enemy új vokalistájaként) az, ami fordulópontot hozott, sokkal inkább a „Will to Power” nyitotta meg ezt a sort és a „Deceivers” ennek méltó utódja lett. Kíváncsian várom, hogy a jövőben hova tudják ezt majd még fokozni.
Setlist:
- Deceiver, Deceiver
- War Eternal
- Ravenous
- In the Eye of the Storm
- House of Mirrors
- My Apocalypse
- The Watcher
- The Eagle Flies Alone
- Handshake With Hell
- Sunset Over the Empire
- As the Pages Burn
- Snow Bound
- Nemesis
- Fields of Desolation
A koncert képgalériája ide kattintva elérhető.
Fotók: Tepliczky Péter
MyTouché Blog 