2020-ban találkoztam először a Lord Of The Losttal, amikor az Equilibrium „Renegades” turnéja előzenekaraként láttam őket (a „megboldogult”, régi Dürer Kertben), azóta pedig a rabjuk vagyok. Nem múlik el úgy hét, hogy ne hallgatnám őket. Éppen ezért nagyon vártam a mostani, csütörtöki koncertjüket, amikor is először léptek fel Budapesten headlinerként.

De kezdjük az elején… Vagyis nem is egészen az elején, ugyanis az este első fellépője a magyar Meteora volt, a Scarlet Dorn fellépése viszont betegség miatt elmaradt. Sikeresen lemaradtunk róluk, amit egyébként nagyon sajnálok. Viszont a német Nachtblut fellépése nagyon izgatott engem. Még 2020-ban készítettünk az együttes dobosával, Skollal interjút az akkor megjelenő, hatodik stúdióalbumukról, a „Vanitas”-ról.

„Személyes tapasztalatok ihlették az albumot – legfőképpen az, amit látunk és hallunk a minket körülvevő emberektől” – nyilatkozta akkor nekünk Skoll. „Azonban könyvek, filmek és más művészetek is inspiráltak minket. Amikor a dalokat írtuk, akkor a múlandóság kérdése mindenhol jelen volt, viszont a dalszövegekben lehet változatosságot és sokszínűséget találni. Egy szeretett személy elvesztésétől kezdve azon át, hogy ki a felelős a nézőpontodért és a boldogságod definíciójáért, egészen a diktatúráig és az állítólagos erkölcsi felsőbbrendűségig, amely manapság az ’életstílusokban’ gyűlik össze, egészen addig, hogy az emberek mindenkit megvádolnak és megvetnek, aki nem osztja a véleményüket.”

Én, személy szerint nagyon szerettem ezt az interjút, és éppen ezért nagyon is vártam, hogy végre élőben is láthassam őket. Viszont, fájó szívvel, de azt kell írnom, hogy számomra, ha kicsit is, de csalódást okoztak. Éreztem, hogy nagyon akarnak és át akarják adni a közönségnek az együttes kollektív üzenetét – ez azonban (szerintem) nem jött össze. Szeretem a bandát és a művészetüket, viszont úgy éreztem, hogy nagyon erőlködnek, ez pedig különösen igaz volt a banda frontemberére, Askerothra. Úgy éreztem, hogy túl komolyan veszi magát, ez pedig egy előadónál sokszor inkább hátrány, hiszen extra nyomást helyez saját magára. A koncert dimanikájában akkor történt változás, amikor félmeztelenre vetkőzött, amit a buli hölgy résztvevői sikítással viszonoztak. Ez egy olyan pozitív fordulat volt a fellépésük során, ami talán több önbizalmat adott az énekesnek, így a jelenléte sokkal magabiztosabbá vált a színpadon. Kicsit egysíkúnak tartottam a fellépésüket, nem volt olyan extra momentum, ami különösen befészkelte volna magát a fejembe. A Nachtblut zenéje és imidzse jól ki van találva, azonban az élő show az, amin még van mit gyúrni.

Nem sokkal később, pontosan kezdett a Lord Of The Lost. Nagyon vártam őket, elsősorban azért, mert kíváncsi voltam arra, hogy mennyire volt rájuk hatással az Iron Maidennel folytatott turné. Azonban nem csak ez a turné, hanem a legutóbbi, dupla lemezük, a „Judas” is mérföldkőnek bizonyult. „Már elég korán tisztázódott, hogy a következő lemezünk Júdásról fog szólni” – nyilatkozta oldalunknak a lemez megjelenése előtt az együttes dobosa, Niklas Kahl. „Volt egy üzenet az együttes közös WhatsApp csoportjában Christől, 2019 februárjában, valamikor kora reggel, talán hat körül, és a következő állt benne: ’Sziasztok srácok, most ébredtem fel és volt egy álmom: ez az álom az új albumunkról szólt, ami Júdásról fog szólni és a következőképpen fog szólni…’ Mi pedig megkérdeztük tőle, hogy minden rendben van-e? (nevet) Azonban ettől a ponttól kezdve tisztában voltunk a koncepcióval. Tudtuk, hogy nem vallásos témájú lesz, nem az egyházról és hasonló hülyeségekről fog szólni – ez Júdás karaktere köré fog épülni.”

Kétségtelen, hogy egy komoly album lett – a lehető legkomolyabb, amit eddig a Lord Of The Lost letett az asztalra. Felnőttek. Ebben nem csak az Iron Maidennel folytatott közös turné, hanem a „Judas” is komoly szerepet játszott. Az elmúlt időszakban kicsit jobban beleástam magam az együttes kronológiájába és úgy gondolom, hogy most érkeztek el arra a pontra, amikor áttörik azt a bizonyos falat.

Tabudöntögetés – végig ez volt az érzésem, amikor őket néztem. Láttam, hogy nagyon izgulnak, hiszen most léptek fel először a magyar fővárosban headlinerként. Majdnem teljesen meg is telt a Barba Negra Blue Stage helyszíne, amin (szerintem) ők magukat is meglepődtek. Tartottam attól, hogy felemészti őket a nyomás – ez a félelmem azonban az első dal után egyből el is szállt. Most érkeztek meg. Az Iron Maidennel folytatott közös turné nem a karrierjük csúcsa, hanem ugródeszka volt. Kétségtelen, hogy nagyban hozzájárult ez a jegyeladásokhoz, azonban a Lord Of The Lostban megvan az az extra, amivel ki is tudják ezt a lehetőséget aknázni. Chris Harms pontosan tudja, hogy mivel lehet a közönséget beindítani, mindemellett tökéletesen, alig észrevehető módon irányítja a fénytechnikust is. Érzi, hogy mikor lehet a lehető legnagyobb katarzist kiváltani a közönségből és mire van szükség ahhoz, hogy ezt tovább fokozza. Hangja olykor fenyegetően, máskor imponálóan, olykor pedig megnyugtatóan szól. Pontosan tudja, hogyan irányítsa a közönséget és sosem okoz csalódást. Sokszor azonban vágni lehetett a feszültséget a levegőben. Izgultak. Nagyon. Hatalmas nyomás nehezedett rájuk headlinerként, azonban ezt a pozíciót megérdemelten kapták meg. Amikor pedig beütött a crach, (egy-két technikai malőr, vagy hamis hang álruhájába bújtatva), Chris Harms vezéregyéniséghez méltóan orvosolta. Az ő önéletrajzi könyvét már réges-rég a legnagyobb könyváruházak polcain kellene árulni… Én azonban optimista vagyok: ami késik, nem múlik.

A koncert képgalériája ide kattintva elérhető.

Fotók: Tepliczky Péter