Oroszlánszívű vikingek éjszakája – Machine Head & Amon Amarth koncertkritika

A 2018-as, budapesti Machine Head koncertről le- és kimaradtunk, éppen ezért hatalmas izgalommal és lelkesedéssel vártunk az Amon Amarthal való közös turnéjukat.

De legyen előtte megint egy kis helyzetjelentés az új helyszínről: ezúttal azt kell mondjam, hogy a helyzet jobb volt, mint a Behemoth x Arch Enemy koncerten, úgy vettem észre, hogy többször szellőztettek és az este végére nem volt ezúttal annyira fullasztó a levegő. Viszont a buli után még mindig szinte lehetetlen taxit fogni – szerencsére mi el tudunk gyalogolni az otthonunkig, azonban aki nem ilyen szerencsés, az nem tudom, hogy oldja meg. A helyszíntől elvileg nem messze, körülbelül 6 perc gyalogútra található a Szabadkikötő HÉV-állomás, ahonnan (elvileg) hétköznap és hétvégén egyaránt 23:32-kor megy az utolsó járat a Boráros tér irányába.

De, itt és most a koncertbeszámolónak van elsősorban helye! Az estét a 2021-ben alakult The Halo Effect nyitotta. Az együttes az In Flames korábbi tagjaiból áll. Az első albumuk idén debütált „Days of the Lost” címmel, ami a svéd eladási listákon egészen az első helyig kúszott. Volt olyan zenerajongó, aki kifejezetten miattuk jött. A koncert vérprofi volt, tudták, hogy mit csinálnak, viszont engem nem csak a zenével, hanem a Type-O Negative zöld árnyalatára, a Pantone 369-re hajazó fényekkel is megvettek kilóra (külön öröm volt számomra az, hogy Niclas Engelinnen felfedeztem az összetéveszthetetlen Type-O logót).

A Machine Head 2018-as budapesti bulijára már három hónappal korábban elfogytak a jegyek és szinte lehetetlen volt tikettet szerezni. Akkoriban el is szontyolodtam eléggé ezen, hiszen minden keményebb zenét kedvelő ember számára egyértelműen bakancslistás a Machine Head. A kritikákat olvasva még jobban fájt a szívem, a beszámolók szerint majdhogynem tökéletes, három (!) órás koncert volt. Szóval, le nem tudom írni, mennyire örültem annak, hogy ezúttal végre ott lehetünk.

Robb Flynn igazi frontember: nem csak imádja, ha imádják, de el is várja. A koncertet szinte egyből a “circle pit” felszólítással kezdte, ami – kedd este lévén – először süket fülekre talált. Azonban viszonylag elég hamar megalakult középen a “kemény mag”, amelyik lelkesen tett eleget Mr. Flynn utasításainak. Ezt meg is hálálta, a legtöbb söröspohár nekik repült. (Robb Flynn a koncert egy pontján azzal is viccelődött, hogy neki külön „sörös embere” van, akit utána meg is dolgoztatott.)

Robb Flynn karizmája magával ragadó, nem is kell sokat mozognia, hogy az ember szeme rászegeződjön. Igazából kicsit furcsa is volt… Én személy szerint hozzászoktam ahhoz, hogy manapság a legtöbb frontember folyamatosan mozog, ha kell, akkor le is mászik a közönséghez, de Robbnak ilyen eszközökre láthatóan nem volt szüksége. Ezt a feladatot inkább Jared MacEachern vállalata – láthatóan boldogan – magára. A jelenléte látványos és olykor kifejezetten szórakoztató volt – ha meglátott egy fotóst, aki éppen rá irányítja a lencséjét, rögtön elkezdett grimaszolni.

A turné előtt nem sokkal jött ki az együttes tizedik nagylemeze “Of Kingdom and Crown” címmel, ami az első olyan Machine Head album, amin a jelenlegi, teljes felállás szerepel. “Semmi különösebb feszültség, stressz nem volt közöttünk, hiszen korábban turnéztunk már együtt” – nyilatkozta a turné kezdete előbb Robb Flynn. “Beszélgettem jóval fiatalabb zenészekkel, ők csak elküldik e-mailben egymásnak a riffeket, a vokált és a dobokat. Nincs is hol próbálniuk. Csak otthon gyakorolnak majd együtt felmennek a színpadra játszani, mivel nem engedhetik meg maguknak a próbatermet, annyira drága lett.” Érdekesség, hogy Robb a pandémia alatt újra elkezdett énekórákat venni. Egyébként a kényszerszünetben sem tétlenkedett, ugyanis csinált a saját stúdiójában live streamingeket, amely egyfajta zenei kívánságműsorként is szolgált.

A koncert számomra hibátlan volt. A buli végén a páromhoz, Péterhez fordultam a nagyon frappáns “na, milyen volt?” kérdéssel. Kicsit féltem a válaszától, mert a koncert előtt úgy fogalmazott, hogy vagy nagyon jó lesz ez, vagy hatalmas csalódás lesz számára. A hatalmas vigyor az arcán elárulta, hogy nem kérdés: az előbbi a helyes válasz.

Setlist:

BECØME THE FIRESTØRM
Imperium
Ten Ton Hammer
I Am Hell (Sonata in C#)
Blood for Blood
Locust
Now We Die
From This Day
Davidian
South of Heaven
Halo

@mytoucheblog
Thank you @machineheadofficial it was fantastic, Budapest loves you! 😍 #machinehead #barbanegrabudapest
♬ original sound – mytoucheblog

Az este co-headlinere az Amon Amarth volt. Utoljára 2019-ben láttam őket, akkor a Barba Negra szabadtéri színpadán léptek fel. Bevallom, hogy akkor nyertek engem meg maguknak. Előtte is hallgattam őket, viszont az akkori koncert akkora hatással volt rám, hogy elkerülhetetlen volt, hogy a rajongójuk legyek. Most nagyjából ugyanazt a show-t hozták magukkal, amit én cseppet sem bántam, kicsit nosztalgiával töltött el.

Bemelegítésnek, mielőtt színpadra léptek volna, benyomták az egyik Iron Maiden klasszikust, a “Run to the Hills”-t a közönségnek, amit – hallhatóan, szinte mindenki – együtt énekelt. Tudták, hogyan lehet „hergelni” az embereket.

Én mindösszesen két negatív dolgot tapasztaltam a koncert során: az első nem az együttes rovására írható, ugyanis természetemből adódóan ijedős vagyok. Emlékeztem arra, hogy a koncert alatt biztosan lesz egy olyan rész, amikor konfettit zúdítanak a közönségre, én pedig körülbelül sejtettem, hogy mikor fog ez bekövetkezni. Érdekes, hogy amikor felkészülök, akkor sokkal jobban megijedek, amikor bekövetkezik, mint amikor egyáltalán nem számítok rá. Szóval igen, a konfetti fecnik kilövése egy kisebb szívrohamot idézett nálam elő.
A másik (szerintem) negatív dolog az erősen villódzó fények voltak, amik az egész koncertet végig kísérték. Néha már úgy éreztem, hogy epilepsziás rohamot fogok kapni.

Ezeket leszámítva remek koncert volt, olyan, amilyet vártam. Voltak megint egymással harcoló vikingek, ivó szarvval való koccintás, és természetesen Johan megvívta csatáját Jörmungandral, a Midgard-kígyóval.

Setlist: