A Korn a korosztályom számára az egyik legmeghatározóbb együttes volt. Igaz, engem akkoriban nem ragadott magával annyira (inkább Evanescence és Nightwish ment nálam 0-24), inkább felnőttként pörgettem a lemezeiket. A keddi koncert után viszont beálltam én is a Korn-rajongók igencsak hosszú sorába.
Mielőtt belevágnék a magam kis elemzésébe, szeretném leszögezni: nem szoktam mások koncertkritikáit elolvasni, mielőtt megírom a sajátomat, azon egyszerű oknál fogva, hogy ne befolyásoljon engem semmilyen módon. Viszont most megtettem, és csak egy általános megjegyzést szeretnék ezzel kapcsolatban tenni.
Sokszor olvasom kollégáktól, hogy „xy megöregedett” – ezek sokszor inkább pejoratív kontextust kapnak, és a legtöbb esetben a magam részéről nem látom problémának azt, hogy zenészek érettebbek lettek. Igen, sokkal inkább ezt a szót használnám, a Korn esetében is. De ne szaladjunk ennyire előre.
Az estét a Deadly Apples nyitotta. A kanadai együttes 2004-ben alakult és azóta számos tagváltáson ment keresztül. Bevallom hősiesen, hogy most hallottam róluk először, és ezt kicsit sajnálom is, mivel egy remek együttesről van szó. Olyan show-t nyomtak minden pirotechnikai és fancy eszköz nélkül, hogy az állam is leesett. Ez a formáció egy tipikusan olyan zenekar, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell élőben, ugyanis a színpadi jelenlétük adja az esszenciájuk sava-borsát. Szerintem.
Az együttes keménymagját az énekes-frontember, Alex Martel és a dobos, Antoine Lamothe adja – előbbi elsősorban a dalszövegekért, utóbbi a dallamokért a felelős. 2017-ben, hét év kihagyás után léptek először színpadra a Rammstein előzenekaraként, 2018-ban pedig Marilyn Manson és Rob Zombie előtt melegítették be a közönséget. Az utóbbi években volt lehetőségük a színpadon elég tapasztalatot szerezni, amit láthatóan kamatoztatnak is: hihetetlen, hogy mennyire tudnak kommunikálni a közönséggel. Őszintén szólva, nem is tudnám őket elképzelni egy kisebb helyen játszani, annyira be tudják élni a színpadot, egy kisebb hely csak korlátozná őket.
Az együttes további két tagjáról próbáltam több infót szerezni, de sajnos nem jártam sikerrel – ha esetleg valaki tudja az ő nevét, haladéktalanul jelezze felém!
A Deadly Apples első demója, a “Metamorphosis Has Begun” 2005-ben jelent meg, ezt követte a 2008-as, három számból álló EP, az “Infected“, majd a 2017-es “Petty“, a legfrisebb szerzeményük pedig a 2018-as “Help“. Egy majd’ 20 éves együttes tekintetében nem túl nagy diszkográfia, de kétségtelenül minőségi. Tudom, hogy nem egyszerű a zenészek helyzete, ez pedig különösen igaz az elmúlt időszakra, de én önző ember módjra remélem, hogy a jövőben aktívabbak lesznek és több nagylemezzel is meg fognak bennünket (vagy legalább engem) örvendeztetni. Egyébként nem ez volt az első eset, hogy a Korn előzenekaraként léphettek színpadra, ugyanis 2018-ban is ők támogatták a nu-metal nagyjait a japáni körútjuk során.
Mindössze 1-2 perces késéssel kezdett a Korn. A koncert elején voltak kisebb problémák a hangosítással, viszont ez egy pár szám után beállt és hellyel-közzel mindent tisztán lehetett hallani.
Kicsit aggódtam egyébként a koncert előtt, ugyanis okoztak már nekem hatalmas csalódást elég nagy együttesek. Szerencsére ezúttal nem volt így. Nekem még a fénytechnika is nagyon tetszett, rengeteg extrát adott hozzá, habár néha kicsit vakító volt. De ez legyen a legnagyobb baj.
Sok ismerősömtől hallom, hogy a metál nem is igazi zene és a frontemberek (vagy éppen asszonyok) nem is tudnak énekelni. Csak egy kis érdekesség: Jonathan Davis hangterjedelme négy oktáv és négy hang, jelenleg is az egyik legnagyobb hangterjedelmű énekesként tartják számon.
A skót duda a Korn zenéjének egy legmeghatrozóbb eleme, ami természetesen nem maradhatott ki a budapesti koncert repertoárájból. Egy kis háttértörténet: Jonathan dédnagyanyja skót volt, elsősorban ezért szeretett volna megtanulni ezen a különleges hangszeren játszani, később pedig az iskola zenekarában sajátította el jobban ezt a tudományt. A “Shoots and Ladders“-ben hallható skótduda intró egyébként úgy született meg, hogy Jonathan Davis a stúdió előtt játszott a hangszeren, fokozatosan távolodva a mikrofontól azt a benyomást keltve, mintha egy távolban játszó zenész a messzeségbe haladva egyre inkább elhalványulna.
Jonathan Davis nehéz időszakon van túl: ahogy fentebb írtam, 2021 augusztusban elkapta a COVID-ot, ami miatt lemondtak azon a nyáron hat koncertet és csak augusztus végén léptek színpadra, ahol Davis számára egy külön “trónt” is biztosítottak, ahova bármikor leülhetett, ha rosszabbul érezte magát. Utólag tudtam meg, hogy Jonathan Davis a korábbi koncertek során a szünetekben használt oxigénmaszkot, állítólag poszt-COVID szindróma áll ennek a hátterében. Ha a budapesti koncerten is így tett, akkor én ebből semmit nem vettem észre, hihetetlen profin lenyomták a show-t.
A Korn karrierjének nem tettek túl jót a drogbotrányok, én tisztán emlékszem arra a korszakra, amikor (a mi iskolánkban legalábbis) a szülői értekezleten külön téma volt, hogyan szoktatja rá a fiatalokat az “ilyen” zene a tudatmódosító szerekre. Jonathan Davis a maga bőrén többszörösen is megtapasztalta, hogy mennyire káros hatással vannak az ember életére a drogok: 2018-ban távoltartási végzést kért akkori felesége, Deven Davis ellen, aki már húsz éve küzdött súlyos gyógyszer- és drogfüggősséggel. A sors szomorú fintora, hogy az asszony ugyanazon a napon halt meg. Szervezetében heroint, kokaint, klonazepámot, topiramátot és fluoxetint találtak. Jonathan Davis egy 2018-as interjújában beszélt arról, hogy már nem használ se drogokat, se alkoholt, viszont még mindig szorongással, álmatlansággal, depresszióval küzd, amit gyógyszerekkel próbál enyhíteni.
Hiába az utóbbi évek nehézségei, ebből mit sem lehetett látni a színpadon. Ez volt az első Korn koncertem, így az újdonság erejével hatott rám, nem tudtam, hogy mire számítsak, viszonyítási alapom se volt, így nem tudom megmondani, hogy Jonathan Davis előadásmódja mennyire változott meg az utóbbi évekhez képest. Azt viszont tudom, hogy kitett magáért, és ezt a közönség is érezte. Az ülőhelyeken látványosan kevesebben voltak, az állóhelyekre viszont szerintem majdnem minden jegy elkelhetett. Az ülőhelyen se maradt mindenki a fenekén, főleg a koncert vége felé – annyira tomboltak, hogy többször azt hittem, hogy most fog leszakadni alattunk a nézőtér.
A setlist a következő volt:
Summa summarum: egy remek koncert volt, kérdés nincs, én is beálltam a rajongók sorába. A Korn pedig nem öregszik, hanem érettebb lesz.
MyTouché Blog 