Jövő hónap végén érkezik Lars Ulrich kedvenc stoner punk triója Budapestre

2019-ben a Metallica társaságában turnézott a norvég stoner rocker BOKASSA, és még Slash is színpadra állt a zenekar “Who the fuck is Bokassa?” feliratú pólójában, idén novemberben pedig önálló turné keretében járják végig Európát. A “Riffs, Hooks, Breakdowns and Freedom” turné hazánkat november 27-én, a Dürer Kertben éri el, ahol az idén megjelent Crimson Riders című új lemezét mutatja be a zenekar. A turnéhoz csatlakozott az angol PUPPY, akik idén adták ki első, The Goat című nagylemezüket.

A Bokassa egyenesen a magyar rajongóknak is üzent egy friss videóban.

Nem mindennapos jelenség, hogy szinte ismeretlen, kisebb zenekarok mögé legendák adnak szelet, a trodheimi trió azonban igen hamar Európa legnagyobb stadionjaiban találta magát a Metallica vendégeként. A Bokassa zenéjét pedig egyértelműen nagy és lelkes közönséggel a szemük előtt írták meg, a norvégok tökéletesen hozzák a délies nehéz, szaggató ritmusokat a műfaj nevéhez hűen egy bonggal a kézben elképzelt riffekkel fűszerezve. Groove-os nehéz dallamaik és hardcore bandának is megfelelő kiállásuk figyelemfelkeltő keveréke ugyanakkor mentes minden keményebb műfaj által megalkotott szabályosságtól, dühös, feszes egyvelegük sokkal több, mint a zenéjüket alkotó rengeteg elem összerakott apró részei – az efféle mocskos zene szeretetét nehéz színlelni.

A “stoner punk királyait” korábban Lars Ulrich is dicsérte több alkalommal:

“Az egész Bokassa valami kibaszottul jó. A dalok amiket írnak, az energia, a rezgés ami árad belőlük abszolút friss jelenség a színtéren. Mikor egy éve először hallottam a zenéjüket, teljesen el voltam szállva tőle, és az hogy van lehetőségünk bemutatni őket egy nagyobb közönségnek, fantasztikus érzés!”

– méltatta a thrash legendák dobosa a zenekart még idén januárban, nagyjából egy évvel azután, hogy ‘It’s Electric’ nevű rádióműsorában a “legújabb kedvenc zenekarának” nevezte őket.

bokassa

A friss Bokassa koronghoz új klip is készült júliusban a Vultures című dalhoz. A zenekar frontembere, Jørn Kaarstad így üzent a rajongóknak az új videóval és a turnéval kapcsolatban:

“Számunka a “Vultures” mindig is egy afféle sivatagi road trip érzést jelentett, de mivel otthonunk, Norvégia nem épp bővelkedik sivatagokban, így inkább egy ilyen bolondos-pszichedelikus road trip videót készítettünk. Manchesterben forgattuk, egy nappal azután, hogy a párizsi Stade De France-ban játszottunk! Már nagyon várjuk, hogy ezúttal headlinerként térjünk vissza több olyan európai városba, ahol korábban a Metallica vendégeként jártunk!”

A Puppy szintén új videót tett közzé augusztusban az idei bemutatkozó nagylemezről, a Poor Me videóját készítő Billy Price – aki nem mellesleg a zenekar dobosa – ezt mondta róla:

“Ezzel a videóval afféle értelmetlen youtube-os tutorial TED-Talk videó-szerűséget akartunk csinálni. Rengeteg olyan online tartalom van, ahol valamilyen hihetetlenül komplex információt vagy cselekvést nagyon egyszerűnek és könnyűnek állítanak be.

De mindegy hogy arról van szó, hogy puszta kézzel szerelsz szét egy laptopot, vagy légzőgyakorlatokkal próbálod gyógyítani az alvászavart, a legtöbb ilyen tevékenység valójában kifejezetten nehéz. Legalábbis nekünk, mint egy zenekarnak mindenképp. De amíg lehet hogy egyáltalán nem is javítasz vele a közérzeteden, vagy szereled meg a fura zajt ami az erősítődből vagy akármidből jön, elég kielégítő érzés nézni ahogy más könnyedséggel és nyugalommal javítja meg ezeket a bonyolult dolgokat. Valahogy olyan megnyugtató. Ilyen gondolatokkal készült ez a videó is, megpróbáltuk megközelíteni Poor Me dalszövegét és hangzását azzal az energiával, amivel egy Youtuber adja át a vadul részletes információt egy teljesen összezavarodott nézőnek. A végeredmény videó semmiféle gyakorlati hasznossággal nem rendelkezik, de arra pont jó, hogy elterelje a néző figyelmét. Vagy talán még valamiképp megnyugtató hatása is lehet.“

JEGYÁRAK:
2999 – elővételben, okt 31-én éjfélig
3999 – elővételben november 26-án éjfélig
4999 – a koncert napján és a helyszínen

bokassa_durer

Posted by

"I associate heavy metal with fantasy because of the tremendous power that the music delivers." - Christopher Lee

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.